Állati erővel vont jármű és a lovas közlekedésre vonatkozó szabályok

 

Az állati erővel vont jármű és lovas közlekedés szabályait Magyarországon az “1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól” c. rendelet szabályozza, több paragrafust érintve (55. paragrafus első sorban). Ennek vonatkozó tartalmát foglaltuk össze az alábbi cikkben emészthető formában a jogszabály mai napon ( 2022.05.02. ) hatályos állapota szerint.

Járműnek minősül-e a KRESZ szerint a ló illetve az állati erővel vont jármű? A válasz egyszerű, igen, mégpedig nem motoros jármű. Pontos megfogalmazás az alábbi:

Állati erővel vont jármű: Olyan, legalább 2 kerekű jármű, melyet a vezető által irányított állat (vagy állatok) mozgat.

Fentiekből következik, hogy az állatot hajtó személy a KRESZ szerint vezetőnek, sofőrnek minősül.

Vezető fogalma: Vezető az a személy, aki az úton járművet vezet vagy állatot hajt. (Definíció szerint továbbá: az autósiskolában történő vezetéskor vagy a vezetői vizsga során vezetőnek az oktató minősül. Illetve a segédmotoros kerékpárt vagy kerékpárt toló személy viszont nem minősül vezetőnek)

Haladás az úton állati erővel vont járművel és lóval

Szorosan az út jobb szélén kell haladni

  • Hajtott vezetett állattal (lovasokra vonatkozik)
  • Állati erővel vont járművel
  • Szabály szerint továbbá: Kézikocsival, lassú járművel és bármilyen más 25km/h -nál lassabban haladó úgynevezett lassan haladó járművel)

Közlekedés szabályai állati erővel vont járművel és lóval

  • Az állatot szorosan az úttest szélén kell hajtani vagy vezetni, kivéve abban az esetben, ha az állat hajtása a forgalmat lényegesen akadályozza, ilyenkor a leállósávra vagy az útpadkára kell terelni.
  • Úton állatot csak olyan személy hajthat vagy vezethet, aki az állatot irányítani képes és szükség esetén meg tudja akadályozni azt, hogy az állat a személyi és vagyon biztonságot veszélyeztesse.
  • Az állatok csoportban való hajtásakor annyi személy kell hogy végezze a hajtást, amennyivel a fenti szabályoknak eleget tudnak tenni.
  • Lakott területen kívül az állatot hajtóknak illetve vezetőknek éjszaka fényvisszaverő mellényt kell viselniük. Továbbá az állatok bal oldalán fehér vagy sárga fényt hátul pedig piros vagy sárga fényt adó, messziről is jó látható lámpát kell elhelyezni.
  • Vasúti átjárón maximum 10 állat hajtható át egy csoportban.
  • Állatot út közelében csak olyan módod szabad tartani, hogy oda ki ne juthasson
  • Fontos tudni azt, hogy a fenti rendelkezések kutyára nem vonatkoznak!

Szabály szerint tilos:

  • Főútvonalon állatot hajtani, vezetni, kivéve, ha más útszakaszon ez egyáltalán nem lehetséges
  • Állati erővel vont jármű bal oldalához vagy más járműhöz állatot kötni
  • Állati erővel vont jármű után 2-nél több állatot hozzákötni
  • Állatot az úton őrizetlenül hagyni (kivéve ha meg van kötve)

Mire figyeljenek az autósok, ha lovassal, lovaskocsival találkoznak?

Fontos, hogy állati erővel vont járművel, illetőleg hajtott (vezetett) állattal való szembetalálkozás esetében – ha a vezető feltartott karral jelzi, vagy egyébként megállapítható, hogy az állat ijedős – az autó sebességét csökkenteni kell, vagy ha szükséges megállni..

Tilos továbbá a távolsági fényszóró használata a hajtott (vezetett) állattal való szembetalálkozás esetén olyan távolságon belül, ahol a szembejövő jármű, az állatot vagy annak vezetőjét elvakíthatja.

Az állatokat tartsuk tiszteletben, hisz közúton munkát végeznek, terhet húznak. A lovaglás is csodálatos sport. A közlekedésben való résztvevőként, közúton illetve városban különösen fontos, hogy lovasként, állattartóként valamint autóvezetőként egyaránt türelemmel forduljunk egymás iránt és tartsuk be a közlekedés jogszabályait.

Fontos figyelmeztetés: Ez a cikk a 2022-ben érvényes, „1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól” c. rendelet alapján íródott. Az oldal időnként frissül. A frissítés dátuma a cikk címe alatt található. A cikkekben található  információkat mindenki saját felelősségére használhatja.  A mai napon hatályos kresz paragrafusok itt találhatók